Jelenleg a Seduo tesztüzemmódban fut. Keményen dolgozunk azon, hogy hamarosan Magyarországon is elindítsuk az oldalt. Kérjük, tudassa velünk, ha bármilyen problémával találkozik.

Czagler Zsuzsa
Coach
Több mint 20 évig dolgozott multinacionális cégeknél, ebből 16 évig ügyvezetőként médiaügynökségeknél, a végén 36 fős csapattal és közel 5 milliárdos forgalommal. A 2008-as gazdasági válság alatt tapasztalta meg először a motiváció szerepét a cég eredményességében, és azóta vezetőként, majd 2016 óta coachként, 2018 óta pedig motivációtérképezési szakértőként és akkreditáló trénerként foglalkozik a motiválással.
Hisz abban, hogy lehetséges boldogan élni és közben a leghasznosabban hozzájárulni a világ fejlődéséhez. Célja, hogy megmutassa azoknak az embereknek, akik úgy érzik túlhajszoltak, stresszesek, demotiváltak, megakadtak magánéletükben vagy karrierükben, hogyan valósítsák meg azt az értékes életet, amire születtek.